Szatymaznak, a „szögedi nemzet” részének meghatározó jellegzetességét az adja, hogy a város tanyavilágából vált önálló faluvá. A közösséggé szerveződés a vallásos élet alakulásában, az egyházi építmények fölállításában is megragadható.
A tanyákon élők távol kerültek „Isten házától”, a templomtól, a hitélet megszokott helyszínétől. Ez egyrészt nagyfokú önállóságot jelentett, másrészt pap nélküli életükben is ragaszkodtak a vallásgyakorlás elemeihez, nehogy szembekerüljenek az egyház tanításával. Gyakran találkozni szokásokkal, melyeknek értelme elhomályosult, de amelyeket jelképes értelmük miatt, a 20. századig megtartottak.
Szeged határának benépesítésekor a letelepedő hívő közösség világa út menti keresztek, harangok által szakrális tájjá alakult. Ezek a vallásos tartalommal rendelkező építmények a közösségi élet jelképei, melyek a hívőket hitükre emlékeztetik.
Út-menti keresztek
„A keresztek a régi falusi nép életében jelentős szerepet játszottak. Nagy részüket fogadalomból, hálából, esetleg régi szerencsétlenségek emlékeként emelték magánszemélyek, családok, esetleg összefogva az egész faluközösség. Egyesek a templom vagy temető területén, utak mellett vagy útkereszteződésben álltak, de előfordult kereszt családi birtokokon is. A régi tanyasi iskolák udvarán mindenhol megtalálható volt. Az utazók a kereszteknél megpihentek, biztonságért és sikerért fohászkodtak, hálát adva azért, hogy a baj őket elkerülte. A keresztek kőből, fából és fémből készültek, gyakran színezték, festették őket. A tanyasi emberek ritkán jutottak el a falusi templomig. Ezért számukra jó időben kereszteknél, rossz időben a tanyasi iskolák épületében tartottak vasárnapi szentmisét.
Harangok
Az egyéni és a közösségi emlékezetnek fontos ébren tartója a harang.
„A harangszó keretbe foglalja a keresztény ember mindennapjait és ünnepeit. A lelkét fogja meg, Istenhez emeli.” Összetett szerepét a róla szóló mondás is kifejezi: „Az élőket hívom, a holtakat elsiratom, a villámokat megtöröm.” Tömörkény így írt a harangról: „az Isten nyelve, aki ezen által szól az emberekhez.”
Mivel a határ benépesítésekor még nem lehetett szó templomépítésről, Isten oltalmának elnyerésére harangokat emeltek. A tér megszentelése a hangjukkal valósult meg. A harangszó vallásuk gyakorlására késztette hallgatóit: abbahagyták a munkát, keresztet vetettek, délben pedig elimádkozták az Úrangyalát. Emellett az élet főbb eseményeiről is a harangszóból értesültek az emberek.
A tanyai harangoknak két típusát különböztethetjük meg. Egyrészt minden nagyobb szőlőhegy csőszháza mellett ott álltak a viharharangok10, másrészt az iskolák mellett helyeztek el harangokat. Szerepük eltérő volt.
Az idősek még emlékeznek, hogy a makraszéki, a neszűrjhegyi és győriszéki iskolánál állítottak harangokat. Jelezték az időt, hírül adták a halálesetet és temetést is. Erre viharharangot sosem használtak.
